Gondolunk Rád Anyák napján.

Sógorom, Karesz ma este örökre lehunyta szemeit.   Kérek mindenkit aki ismerte, gyújtson az emlékére egy gyertyát!

 "Ne fájjon nektek, hogy már nem vagyok Hiszen Napként az égen Nektek ragyogok! Ha szép idő van s kék az ég. Jusson eszetekbe sok szép emlék Ha rám gondoltok soha ne sírjatok. Inkább a szép dolgokon kacagjatok! Ha telihold van, az értetek ragyog. S azt jelenti, hogy boldog vagyok. Ha hulló csillag száll az éjféli égen. Akkor mondjatok egy imát értem! Én is imát mondok majd értetek, hogy boldog lehessen szívetek Ha rám gondoltok, soha ne sírjatok, hiszen a szívetekben jó helyen vagyok. . . "

A szíved feladta a harcot, De sosem feledem az arcod! Nem tudom felfogni, hogy történt ez meg, A fájdalom nem hagyja el a lelkem. A mai napig hiányzik a léted, Ezt a dolgot miért nem értem. Megnyugszik a szívem, ha az égre nézek, Attól, hogy egyszer újra látlak Téged.   A búcsú túl hosszú s marad végtelen, Az életem nélküled képtelen. Mióta nem vagy, az út, amit járok képlékeny, Reményt adsz nekem, és kérlek Nyugodj Békében!

 

 

 

"Elmegyek, mert el kell mennem… Az elválás nagyon nehéz… belátom! Szólítottak, nincs mit tennem… Isten veled földi élet… s családom! Elmegyek, mert el kell mennem… Hogy elköszönni sem tudtam… sajnálom, Tudjátok, kiket szerettem A síron túl is örökké… imádom! Elmegyek, mert el kell mennem… Vár rám az ismeretlen… hosszú álom Míg éltem szívem és lelkem  Néktek adtam… hát ne fájjon halálom. " - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - "Addig vagy boldog, míg van aki szeret, aki a bajban megfogja kezed, s, hogy milyen fontos is volt neked, csak akkor érzed, ha nincs már veled! " - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - Búcsú       Búcsúznunk k ell   Lelkünkből szól ez a dal                  

Örökség   Könnyezve olvasom leveleidet, a nekem küldött, reám hagyott örökségedet, mely számomra érték, egy egész világ kincse, hiszen, Én, voltam minden gondolatod benne.   Te elmentél, de a szavak itt maradtak nékem, pár sárgult papírlapon, vigasztalásképpen, hogyha úgy érzem, újfent felszakad a seb, a szavak által magam mellett érezhesselek.   Túl távol vagy tőlem, már nem érhetlek el, így meg kell elégednem az emlékeiddel, s azon szavakkal, melyeket örökségül hagytál, hogy kitartásra bírjál, ha túlságosan fájnál.   Hiányodra nincs gyógyír, így nem mondhatom azt, hogy az idő múlása majd változást hozhat, hiszen eltelhet ezer év, vagy kettő is talán, az, Én, szívem téged éppúgy hazavár.   Tudom, a sorsa mindenkinek elrendeltetett, és egyszer mindenki élete befejezett lesz, mert ahonnan érkeztünk, oda vissza kell majd kell térni, csak azt nem sejtjük, ki fog, előbb odaérni.   Azt is tudom, az idő múlásával, ezen levelek, velem együtt biztosan a semmibe vesznek, ám hiszem, minden egyes szó , ami helyet foglalt benne, értelmet nyerhet egy második életbe.   Kun Magdolna