"Csillag vagy nékem, mely száll fent az égen, oly vonzó a fénye, mit nem érhetek el. Álmomban látlak, s mindig várlak, mert amíg élek nekem csillag leszel! " Csillag vagy nékem, mely száll fent az égen, oly vonzó a fénye, mit nem érhetek el.                 "Miért sirattok? Isten arca volt, mely mosolyogva, hívón rámhajolt. S én mentem. - - És most fényözönben élek. Nem vagyok más, csupán csak tiszta lélek. Sziromhullás volt, árnyékom lehullt. A szemetek hát könnybe mért borult? Ha emlegettek, nyomban ott leszek, De fáj, ha látom omló könnyetek. Nevem kimondva mosolyogjatok, S a fényem - - áldás lesz majd rajtatok! "                      

a mindenem volt, hiányzik nagyon

Küzdelmes volt az út, mely búcsú nélkül hirtelen véget ért. Fáradt tested örökre pihenni tért. Végső utadra indultál megnyugodva, gondolatban kísértünk égi otthonodba. Ott fent míg találkozunk, addig is aludd szépen örök álmod. Viszontlátásra Anyu... angyalok őrizzék lépteidet, ott fent már nem fáj semmi:-(

Csendesen alszik, megpihen végleg, angyalok bölcsője ringatja már, hiába hívjuk, emléke szívünkben otthont talál.

"Te is, édesanyám, olvasd el soraimat:látod a szereteted még most is átszövi álmaimat. S így egy pillanatra talán te is meghallhatod azokat a padlón suhanó gyerekcipős lábakat. "  

A világ legjobb nagyszülei voltak, csak az unokáiknak éltek! ! !   Már alig emlékszem az arcára, de emlékszem minden mondatára. Emlékszem a mesékre, mondákra, reszkető keze simogatására. Imádtam vele minden egyes nyarat, tanultam tőle sok mindent ezalatt. Megnézett velem bogarat, virágot, mesékbe font bele minden apróságot. Vigyázott rám, minden dolga ez volt, szerettem a dalokat, amit nekem dúdolt. Imádtam a friss kalács illatát, amit nekem sütött a drága nagymamám.                        . - Sírnak a fák, velük sírok én is Ködbe borul köröttem a táj Bánatomat talán ők is érzik Nézem őket könnyfátyolon át Lehullt levél takarja a földet Sírotokhoz lassan lépkedek Csend van itt, csak a szél kesereg S én hallgatom e fájó éneket Már rongyosak a régi emlékképek Lelkem mélyén hiány, fájdalom S míg nagyon halkan duruzsol a szél Nekem minden Rólatok mesél

Egy nagyon jó barát volt!    " Az nem hal meg kit eltemetnek, csak az hal meg kit elfelednek. "   " Mikor elmentünk tőled viszontlátás szóval, azt mondtad találkozunk majd hamarosan. A találkozásból búcsú lett mára, örökké emlékezünk rád, mosolygó arcodat látva. Most itt állunk urnád előtt imára várva. Nyugodj békében Gabika! "                                                                                                                                                                                                    

Fel sem tudom fogni, hogy mindketten elmentetek! ! ! !   Mindig szeretünk benneteket! ! !     Arra gondoltam, elutaznék az égbe, Oda, abba a távoli messzeségbe. A mennyország kapuján bekopognék halkan, Hátha lenne valaki, ki segíthetne rajtam. Kinyitná az ajtót egy meseszép Angyal, Bőre hófehér, ruhája átszőve arannyal. Vállain szárnyak, glória a fején, Angyal ő valóban, Isten mezején. Megkérdezné tőlem: Hát te honnan jöttél? Hisz még élsz, itt mit keresnél? Elmondanám neki, hogy a szív szavát követtem, Mert ideköltözött, kit oly nagyon szerettem. Nem bírom már nélküle, csak látni szeretném, Könnyes szemmel magamhoz ölelném. Megcsókolnám arcát, kezét, lépte minden nyomát, Csak hadd lássam egy percre csodás mosolyát. De az Angyal így szól: Menj haza, Kit szerettél, már itt az otthona. Látni fogod Őt, csak hunyd le szépen szemed, S akkor biztos, hogy rögtön észreveszed. Azóta én csukott szemmel járok, Mindennél szebb az, amit így látok. Mert már Ő is egy meseszép Angyal, Bőre hófehér, ruhája átszőve arannyal.

Drága Jó Édesanyánk, szerető nagymama és dédi ! Hamar itt hagyott minket, hatalmas ürt hagyott maga után. Az egész életét végig dolgozta. Csak a gyerekeinek és a családjának élt. Soha nem bántott senkit csak segített mindenkin, holott ő is sokszor segítségre szorult. Bizony az élete nem volt felhőtlen. Sokat küszködött és szenvedett, míg a négy gyermekét felnevelte és útjukra bocsájtotta. És akkor azt hitte, hogy most könyebb lesz az élete. Pedig mekkorát tévedet szegénykém. Az élete semmivel sem lett könyebb és jobb. De a jó Isten úgylátszik rá ezt mérte. Már 7 éve, hogy nincs közöttünk, de nincs olyan nap, hogy ne jutna eszünkbe. NAGYON HIÁNYZIK ! Hiányzik a gyerekeinek, Marikának, Tercsinek és Jancsinak. Leg kisebb fiát Jóskát magához hívta most a nyáron. Ők már fenn a Menyországban együtt vannak és jókat beszélgetnek. És talán vigyáznak reánk, akik még itt maradtunk ebben az őrlő malomban. Kérem a jó Istent, hogy ott fent nagyon jó dolga legyen végre !

Drága jó édesapa volt, akit mindenki szeretett mert ő mindig vidámságot hazott a körülötte lévő emberekbe. Elment a drága édesanyánk után és remélem kézenfogva fognak vigyázni ránk a menyböl.  

Ő egy kis angyal volt, aki nagy űrt és fájdalmat hagyott maga után. Őt nagyon szerette mindenki! ! Kis törpe kicsi tested megpihent, de mi sose feledünk! !

Segítőkész,jó lelkű ember,aki szerette a családját,a társaságot,vidá mságot,a sportot. Vágyakkal,nagy tervekkel élte az életet,de a balesete mindent tönkre tett. Anya örök fiatal maradt. ... Búcsúzni nem tudott, Egy új világ hívta az ég felé....

 Nem, nem felejtettelek el, de te elaludtál a szívemben, és én nem mertelek felébreszteni.     Kezdetben azt gondoltam, hogy a halálod veszteség volt és pusztulás, fájdalom és bánat, melyet aligha lehet elviselni. Csak most kezdek rádöbbenni, hogy az életed ajándék volt, s egyre erősödő szeretet maradt utána. A halál miatti elkeseredés elpusztította a szeretetem tárgyát, ám a halál ténye nem pusztíthatja el mindazt, amit tőled kaptam. Kezdek rádöbbenni, hogy az életedre kell gondolnom, nem pedig a halálodra, és arra, hogy elmentél közülünk.