Szoros viszony volt a nagyszülők és köztünk, gyerekek, unokák között! Mindig összetartottunk , és segítettük egymást jóban, rosszban! Igazi nagy család voltunk mi együtt, és fáj, hogy ez a család már nem lehet együtt!

Emlékszem kedves arcára, Megnyugtató lágy hangjára, Megfakult, ősz hajára. Mindig szaladt, mindig rohant, Úgy imádtam. Megfáradt már öreg teste, De tudtam, sohasem volt rest, Dolgozott Ő mindig, Reggeltől - napestig. Lányainak mindenét oda adta, Hogy magának semmi sem maradt? Egyáltalán nem bánta. Számomra Ő a világ legjobb Nagymamája. Emlékszem, míg Ő dolgozott, Éjt nappallá téve robotolt, Én, mint gyerek csak Őt néztem, Ha tehettem Vele mentem. Senki sem főz oly finom húslevest, Mint amilyet Ő főzött nekem, Ízét a számban most is érzem, Az Isten áldja meg Őt érte! Emlékszem kertjére, Annak minden gyümölcsére, Görnyedt háttal kapálgatta, Volt ott barack, eper, málna. Emlékszem a virágokra, Gyomlálgatta gondossággal, Azóta sem láttam oly szépet, Pedig már megöregedtem. Ő jelentette nekem a biztonságot, Megnyitotta számomra a világot. Olykor kitett a kertbe egy nyugágyat, Árnyékot adó lomok alatt, Hogy én pihenjek. . . S nem Ő! A szomszéd éppen égette az avart, Illatát ma is érzem az orromban. Most is ez jelenti nekem a tavaszt, A fákon madár dalolt, Nekem ez volt a nyugalom. Emlékszem, mindenre emlékszem! Azóta ha zaklatott a lelkem, Csak becsukom a szemem. . . És újra ott vagyok, VELE. Gyermekkorom, íme, vége tért, Az én Mamám lehunyta szemét, Elment e világból örökre, Kedve arcát sohasem felejtem. Ha néha szomorú vagyok, Kapujához visszajárok. A házat, melyben lakott átépítették, A kertet, amit ápolt füvesítették, Már semmi sem a régi! Én sem. "Mama, Mama, ne légy rest! Gyere, gyere! Szedjünk epret! " Kiáltanám. . . de rájövök, Nincs már köztünk a földön, S az élet sajnos nem örök. Remélem a Jó Isten oda fönn, Vigyáz Reá! És végre kipihenheti magát.

 

NYUGODJ BÉKÉBEN ÉDESAPÁM! ! ! ! ! ! NAGYON SZERETÜNK! ! ! ! ! ! ! ! HIÁNYZOL! ! ! ! ! ! ! ! ! ! :' (

 

Soha nem tudom igazán megköszönni , amit értem tettél!

Ő az édesapám, és emléke örökké él, mert bármi is volt, az idő megszépít minden emléket, de be nem gyógyít fájó sebeket.

 

 

Lényed szívemben örökké élni fog. Azt a sok kedves emléket, együtt töltött időt örökre a szívembe véstem! Nagyon fáj, hogy nem tudtam elbúcsúzni Tőled!!  Nem gondoltam volna, hogy búcsúzni kell, hisz megígérted: hívni fogsz, ha túl vagy a műtéten!!  A telefon örökre elnémúlt..... Te ott vagy az Angyaloknál, Szüleid vigyáznak már Rád!! Majd találkozunk odaát! Isten Veled!! "Búcsú nélkül eltávoztál  Nem hallottam utolsó sóhajod Fáradságos életeden át Enyém volt minden gondolatod" "Nagy kérés volt tőled, hogy őt hagyd meg nekünk?  Könyörögni, szenvedni kell, azért hogy boldogok legyünk?  Nem sokat kértem csak, hogy gyógyuljon meg,  S élje azt át velünk mit ő, már nem élhet meg.  Gyönyörű szemében, a fény még csillogott,  Még az utolsó napokban is csak mosolygott.  Mosolygott, mert hitt, mosolygott, mert élt,  Semmi mást nem akart ő, csak élni még.  Küzdött még tudott, még volt ereje,  De a végzet őt is utolérte.  Hosszú útra ment, és a csillagok vezetik,  Vezetik útját, amíg csak álmodik.  Álmodjon egy öregkort, mely csodás és szép,  Álmodja meg azt, hogy még mindig velünk él.  Súgják meg a csillagok üzenetünk... hogy szeretünk,  Mondják meg azt neki, hogy  S O H A S E M  F E L E D Ü N K !!!" "MEGSZÓLALNAK A HARANGOK, MAGÁHOZ HÍVTAK AZ ANGYALOK. A FÖLDI SZENVEDÉST  ITT HAGYOM AMI VÁR REÁM, AZ A NYUGALOM. S HA AZ ÉG BOLTJÁN EGY CSILLAG SEM RAGYOG TUDNI FOGOD AKKOR IS, HOGY OTT VAGYOK ."

Legcsodálatosabb édesanya, nagymama, aki minden percét, szeretetét a családjának szentelte. Mindennél jobban szeretünk.

 

AZ ÉN  DRÁGA ÉDESANYÁM AKIT NEM FELEJTEK SOHA