"Ne jöjj el sírva síromig, Nem fekszem itt, nem alszom itt; Ezer fúvó szélben lakom Gyémánt vagyok fénylő havon, Érő kalászon nyári napfény, Szelíd esőcske őszi estén, Ott vagyok a reggeli csendben, A könnyed napi sietségben, Fejed fölött körző madár, Csillagfény sötét éjszakán, Nyíló virág szirma vagyok, Néma csendben nálad lakok A daloló madár vagyok, S minden neked kedves dolog... Síromnál sírva meg ne állj; Nem vagyok ott, nincs is halál."

 

"Nincs hazatérés többé Mikor útra keltem, még nem tudtam, hogy ez volt az utolsó utam. Nem térek hozzátok vissza, többé soha, hogy sorsom velem ily mostoha. Hisz még fiatal vagyok, élni akartam még, ez a szörnyű baleset miért pont engem ért? A szerencsétlenség áldozata lettem Én, mely felelőssé vált rövid életemért. Kedves Szeretteimtől is már innen búcsúzom, fájdalmatokat még csak enyhíteni sem tudom. Nincs már alkalmam megköszönni nektek, azt a sok jót , mérhetetlen szereteteket. Ne búsuljatok. Nekem már nem fáj semmi., Ha eljön az este, csillagként tudok Nektek üzenni. Tekintsetek fel az égre, ott fogok ragyogni, szívetek egy darabja voltam, mit nem lehet pótolni."

Jó humorú, sport szerető, jó férj, apa, nagyapa, és dédi

Elhagytad a házat, amit úgy szrettél, itt hagytál mindent, amiért küzdöttél. Most már hogy nélküled jön el a nyár, az ősz, a tél, a tavasz, de bármilyen szép is, nélküled nem lesz ugyanaz. Bocsáss meg ha valamit hibáztunk, nem tudtunk megmenteni, pedig próbáltuk. Kérjük az Istent, hogy jól bánjon Veled, helyettünk angyalok simogassák fejed. Olyan drága voltál nekünk, hogy azt nem pótolja senki, lelkünk sebeit nem gyógyítja semmi! ,

Dunaújváros Liszt Ferenc kert. 15. f. 4. alatti lakosok voltak ők. A Dunai Vasmű kohó gyárészlegnél dolgoztak. Édesanyám az űst falazóban. Édesapám pedig mint kohász 3 olvasztár a kettes kohón.

Fiam Krisztián 24 évesen ment el, egy tragikus hajnalon. . . Tele volt álmokkal, tervekkel; csak sajnos túl kevés időt kapott.

Egy csodálatos emberért.