Mihelyt nagyra nőtt a szárnya, elrepült egy szebb világba. . . Szívünkben örökké élni fogsz Kicsi angyalka!

"Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, pihen a kéz, mely értünk dolgozott. Számunkra te sohasem leszel halott, örökké élni fogsz, mint a csillagok"

Nyugodj Békében!  

Egy Könnycsepp a szemünkben Érted él, egy gyertya az asztalon, mindíg Érteg ég. Egy fénykép , mely őrzi az emlékedet, s egy betegség, mely elvitte életed. A bánat, a fájdalom örökre megmarad, mindíg Veled leszünk, az idő bárhogy is halad. Sírodra szívből visszük a virágot, de Veled eltemettünk egy egész világot! 62 évesen itt hagytál mindent, bíztunk hogy meggyógyulsz, de sajnos nem így lett. Olyan jó lenne, ha mellettünk lennél, űr maradt utánad, mikor elmentél. Azóta is sokszor szükségünk lett volna Rád, egy Apára, Papára, sokat gondolunk Rád. Nehezen viseljük  az életet Nélküled, ÉDESAPÁM még mindíg szeretünk Téged. Szeretni fogunk ameddíg csak élünk, nincs kinek mondjuk, hogy nehéz az élet. Tudjuk ha még mindíg köztünk lehetnél, panaszokkal hozzád bátran mehetnénk. Vígaszt nyújtanál , ahogy tetted is valaha, ezért is hiányzol drága ÉDESAPA! Egy jaj, nem sok , annyit sem mondtál, csak elmentél a halál hosszú útján. Tudtad, hogy beteg vagy , de Te kímélni akartad a családodat. Bíztunk az életben, hittünk a gyógyulásban, de ha már abban nem , legalább a csodában. Te mégis elmentél, pedíg nagyon fontos voltál. Hiányod pótolhatatlan, de nem éltél hiába, alkottál és példát mutattál. Kimegyünk a temetőbe, s elsuttogjuk százszor, hogy APUKÁM DE NAGYON HIÁNYZOL! ! !

"Egy könnycsepp a szemünkben Érted él, Egy gyertya az asztalon Érted ég, Egy fénykép, mely őrzi emléked, S egy út, mely elvitte az életed. A bánat, a fájdalom örökre megmarad, Mindig velünk leszel, az idő bárhogy is halad."  "Ne búsuljatok, nekem már nem fáj semmi! Ha eljön az este, csillagként tudok nektek üzenni. Tekintsetek fel az égre, ott fogok ragyogni. Szívetek egy darabja vagyok, amit nem lehet pótolni."

 

 

 

 

Nem tudom, mit mondjak… Itthagyott. Helyettünk más helyet választott. Elhagyta ezt a világot.

Ha volna dal,mely eldalolná lelkedet, Azt énekelném,s kérném a Napot,hogy ragyogjon Rád lágyan,,,, Ha az álmom a való világba költözhetne,és újra láthatnám arcodat, Csak Téged néznélek,,,s kérném az álmot,hogy soha ne hagyjon el engem. Ha a szél el tudná hozni hangodat,kérném,hogy tegye meg,s minden szavadra figyelnék. Ha volna szó,mely lelkedet leírná,azt suttognám,és szólnék a tavasznak,hogy lágyan öleljen át Téged. Ha a múlt a jelenbe költözhetne,hogy mosolyodat újra láthassam,csak azt nézném, S kérném az időt álljon meg egy teljes napra! Ha volna varázs mely éveimből éveket adna Neked,,,, Odaadnám,és este kérném a csillagokat,takarjanak be Téged szeliden fényükkel! Remélem jól vagy odafent és megtaláltad azt a szépséget,amelyről mindig meséltél! Édesanyád

Szilágyi István 1961-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, az egri Gárdonyi Géza Színházhoz szerződött. 1965-től 1973-ig az Irodalmi Színpad, 1973 és 1975 között a Vidám Színpad tagja volt. 1975-ben a Pécsi Nemzeti Színházhoz szerződött, 1976-ban a Vígszínház tagja lett. A Mafilm társulatához 1979-ben került. Karakterszerepeket alakít. Az 1959-ben készült Égrenyíló ablak című filmben állt először kamera elé. Országosan ismertté 1968-ban Sípos úr figurájának megformálása tette a Bors című tévéfilmsorozatban. 1998-tól a Győri Nemzeti Színház tagja volt 2016-ban történt nyugdíjazásáig. Felesége Humenyánszky Jolán szobrászművész. Fia Szilágyi Péter operatőr. Utolsó éveiben Budapest Rákosliget lakója volt, rendkívül szegény körülmények között élt. 2020. május 3-án holtan találták lakásában, ahol gyilkosság áldozata lett.

Csodálatos jó lelkű barát volt.

Szerető szívü, nagyon jó, szeretetre méltó gyermekem voltál, s az is maradsz örökre. Mosolygós arcodat mindig magam előtt látom. Minden nap RÁD gondolunk. Hiányzol nekünk nagyon. . . ! ! ! Mindig szeretni foglak, amig csak élek . édesanyád " Nem haltál meg, csak nem vagy velünk, a lelked örökre itt maradt nekünk. . . " Néha azt hisszük elvesztettünk valakit, pedig nem csak máshová került, néha úgy érezzük elvettek tõlünk valamit, és szívünk mély gyászba merült. Bár igaz fizikailag nem lehet velünk, Bõrünkön érezzük nap mint nap hiányát, de valamiért mégsem engedi el lelkünk, és napról napra újra õrizzük álmát. Tettei és vágyai, szikrázó lénye, nyomot hagyott rajtunk, itt maradt velünk, így elhisszük, hogy valójában soha nem lett vége, szívünkben õrizzük, ez ad reményt nekünk.