“Alszol, alszol nagyon mélyen Hogy többé föl nem ébredsz Pirosló hajnal se ért már Téged Hiába várjuk ébredésed. Drága Marikánk, Marcsinénink, Keresztanyukánk Fájdalmas emléked Vérző szívünkbe vésted”  

Van az emlék. Valaki itt hagyta őket. Valaki, aki elment. De hagyott valamit. Sok emléket. Sokszor felidézhetetlen, már csak foszlányokban, érzésekben, félelmek ben, fájdalmakban, apró örömökben, pillanatokban élő emléket. Amelyek itt vannak egy darabka hangban, néhány képben, teleírt füzetekben, néhány hátrahagyott ecsetben, ecsetvonásban. És benned. Mert nem csak emléket hagyott. Annál sokkal többet. A valóságot. Az életet. Az emléket, amely tovább él. Nem szavakban, nem gondolatokban, nem tettekben, és nem tárgyakban. Hanem magában az életben. Egy másik életben. Ami az övé is. Így válik az emlék jelenné, jövővé. Lehet ennél többet hagyni? „Kezdetben azt gondoltam, hogy a halálod veszteség volt és pusztulás, fájdalom és bánat, melyet aligha lehet elviselni. Csak most kezdek rádöbbenni,hogy az életed ajándék volt, s egyre erősödő szeretet maradt utána.” "Néha még az égen kereslek!  Tudom, hogy a Földön nem találnék rád! Néha még a mélyben kereslek!  Már tudom, az angyalom vagy, És álmomban vigyázol rám! Csak hallgatok...vége már,  Egy utolsó mondat még a fejemben jár,  Hallgatom, álmodom,  Most magunkat látom és én Veled vagyok... " Nadányi Zoltán: A két szemed szeretett legtovább „…A két szemed szeretett legtovább De furcsa szerelem. A szád már néma volt, de a szemed, Az még beszélt velem. A kezed már hideg volt, jéghideg, Nem is adtál kezet, De a szemed még megsimogatott, nálam feledkezett. És lándzsákat tűztél magad köré Hideg testőrökül, De a szemed még rám leselkedett A zord lándzsák mögül. Ellebegtél és csak a hegyes Lándzsák maradtak ott, De a szemed még egyszer visszanézett, És mindent megadott. A két szemed szeretett legtovább, Még most is szeret, Még éjszakánként zöldes csillaga Kigyúl ágyam felett.” „Hogy milyen fájdalmat él meg olykor a lelked, csak te érzed. Hogy aki már nem lehet veled, az mennyire is hiányzik neked, csak te érzed. Hogy a hiányától mekkora űr van benned, azt is csak te érzed. És hogy mit jelentett és jelent ő neked, az is csak benned van és te érzed. Hogy szó szerint sivár nélküle az életed, egyedül te vagy az, aki ezt megéled, és csak te érzed. Mint ahogy azt is, hogy mily súlyos a kereszted, hisz már egy ideje cipeled. De, hogy mennyire is nehéz, csak te érzed. Elsírhatod te bárkinek az életedet. Meghallgatnak, de közben rájössz, hogy amiről beszélsz, senki, de senki nem érti, mert rajtad kívül ezeket senki más nem érzi. Tudd, hogy nem csak te, de más is egyedül marad az érzéseivel, s ballagnak csendesen a saját keresztjeikkel…” A szerelm ünk él, mintha csak most kezdenénk Nevetségesen hever a szívünk az asztalon Egymásba vagyunk gabalyodva A szerelmünk láng, mely belül ég Olykor a tűz fénye megragad minket Egymásba vagyunk gabalyodva Bárhova mész, bármit csinálsz Tudod hogy a vakmerő gondolataim követnek téged Beléd esek, bármit csinálsz Mert baby annyi dolgot mutattál amit azelőtt nem ismertem Bármi is történik, baby én érted teszem A szerelmünk él, mintha csak most kezdenénk Nevetségesen hever a szívünk az asztalon Egymásba vagyunk gabalyodva A szerelmünk láng, mely belül ég Olykor a tűz fénye megragad minket Egymásba vagyunk gabalyodva Olyan fiatal voltál, én pedig szabad Lehethogy fiatal voltam, de baby nem ez az ami lenni akartam Nos, te voltál az egyetlen, oh miért én voltam Mert baby annyi dolgot mutattál nekem amit azelőtt nem láttam Bármire szükséged van baby, tőlem megkapod A szerelmünk él, mintha csak most kezdenénk Nevetségesen hever a szívünk az asztalon Egymásba vagyunk gabalyodva A szerelmünk láng, mely belül ég Olykor a tűz fénye megragad minket Egymásba vagyunk gabalyodva Egymásba vagyunk gabalyodva Egymásba vagyunk gabalyodva Nevetségesen hever a szívünk az asztalon Egymásba vagyunk gabalyodva Aagh egymásba gabalyodva Mm egymásba gabalyodva Olykor a tűz fénye megragad minket Egymásba gabalyodva Oh egymásba gabalyodva Beléd vagyok gabalyodva Nevetségesen hever a szívünk az asztalon Egymásba gabalyodva Whoa egymásba gabalyodva Aagh egymásba gabalyodva Beléd vagyok gabalyodva Továbbra is legyünk egymásba gabalyodva Olykor a tűz fénye megragad minket Egymásba gabalyodva   Szentestén, ha egyedül vagy, S az ajtódat már becsuktad, Nézz a múltba, emlékezzél, Mind veled van, kit szerettél. Gyújts egy gyertyát azokért, Kik nem lehetnek már veled A gyertyalángjába nézve Kedves arcok köszöntenek. Rád találnak szép emlékek, Boldog karácsonyi esték. Nincs már magány, egyedüllét, Veled van mind, kit szerettél. Gyújts egy gyertyát azokért, Kik nem lehetnek már veled! A gyertyalángjába nézve Kedves arcok köszöntenek. Ünnepelj hát együtt velük! Átölel a szeretetük. Ne sirasd a múlt eltűntét, Mind veled van, kit szerettél. Gyújts egy gyertyát azokért, Kik nem lehetnek már veled! A gyertyalángjába nézve Kedves arcok köszöntenek.... Ha a mennybe írhatnék levelet, leírnám benne neked az érzéseimet. Beleírnám, hogy még mindig te vagy az egyetlen, akit a legjobban szeretek és megírnám azt is,  hogy nélküled olykor mennyire szenvedek. Vagy, hogy amióta nem vagy velem, más értelmet kapott az életem és hogy néha hozzád húz a szívem. A hiányodat pedig gyakran megkönnyezem. Szóval, nem mindig könnyű nekem. Pedig hidd el, nagyon igyekszem. De azért szokott mosolyogni is a lelkem. Sokszor. Akkor, amikor rád emlékezem. Olyankor eszembe jutnak az együtt töltött csodás évek, s, hogy milyen szép is volt veled az élet. Gondolatban szinte újraélem az egymásnak adott boldog perceket és a közösen átélt élményeket. De ezek sajnos már csak emlékek. Viszont felejthetetlenek! És azt hiszem, ezek azok, amik éltetnek. De hát mivel a mennybe mégse írhatok levelet, helyette megpróbálom érezni a lelkedet, mert így talán megérezheted a leírhatatlan érzéseimet. "Csak néztelek, ahogy az ágyadban fekszel Kezed kezemben nyugodott... Szemed már csak merengett, Sosem tudom meg mit látott... Talán egy távoli csillagot? Búcsúztál, csak akkor én még nem hittem... Tudtam, hogy már nem tehetek semmit, Itt már kevés a szeretet... A test feladta harcát És a lélek szabadon repülhet... Könnyes szemekkel Elindultál azon a magányos, utolsó úton, Amely a felhők közé vezet, Ahol a sóhajok csenddé szelidülnek, És, megpihennek a fáradt szívek... Elengedtem hát azt a kezet, AMELY mindig itt lesz velem... "Tudod, mi a bánat, ülni egy csendes szobában, s, várni valakire Aki többé már soha nem jöhet Szeretni valakit, Aki nagyon szeretett Téged... Könnyeket tagadni, mik szemedben égnek,  Tiszta csillagos égboltra nézve Csillagba bújtatott angyalként ŐT keresve! Eleget tudok már a gyászról, hogy felfogjam, sosem szűnik meg a hiányérzet, csak megtanulsz élni a tátongó űrrel, amit maguk hagynak, akik elmennek!  Hiányzol (. . . ) ,  és komolyan úgy érzem, hogy amikor elmentél, magaddal vitted a szívemet. "Nem akarok most mást csak sírni! Sírni ameddig könny áztatta szemem, újra meg nem pillantja arcod mosolyát, még üvöltésemtől zsongó fülem meg nem hallja bársonyos hangod göndör kacaját. . . Ölelj át kérlek, csak még egyszer utoljára. . . " "Vannak emberek, akiket nem lehet elfelejteni. Akik hagynak a lelkünkben egy fájó lenyomatot. Tátongó sebet, aminek a sajgását elnyomhatja ugyan az élet további folyása - a nevetés, a virágillat, a napfény, a finom ételek, a kedves emberek, akik körülvesznek. . . De mélyen, a lélekben az a seb sosem heged be. Sosem. " "Nyugszik a hajnal, pihen a táj, nem tudok aludni, mert valami fáj. Téged kereslek, utánad vágyom, mert nem hiányzott így, még senki, ezen a világon! "   Sokszor furcsán néznek rám az emberek, mert egy gyertyaszállal beszélgetek. Nekik csak egy tárgy, de nekem már más, hiszen a fájdalmamban Ő lett a mindenem. Hű társam, vigaszom, reményem. Egy kapocs mely összeköt veled, a földet és az eget. Csak meggyújtom Őt és várlak, szívem szólít, máris látlak! Látom arcod és látom azt is, ahogy a gyertyám fényével féltőn ölel át téged. Szólok hozzád, bólint a láng, érzem, hogy te voltál. Saját nyelveden válaszoltál. A gyertya meg csak egyre fogy, szememből a könny csorog. A torkom szorít, de még szólok: Hiányzol nagyon! ugye tudod? A gyertya még válaszol, egy utolsót bólint, majd kihuny. Már csak halkan suttogom:Álmodj szépet csillagom!     Néha csak arra vágysz, hogy melletted legyen, kérdések és szavak nélkül. Nem vársz semmit, csak hogy érezd, nem vagy egyedül, hogy az üresség, amit olykor érzel , elmúljon, hogy ne érezd minden áldott nap azt, hogy egymagad vagy. Mert kell, hogy legyen valaki melletted, aki ha össze is dőlt körülötted minden, akár egy kártyavár, akkor felhúz a romok alól, kiemel, ha épp arra van szükséged és akit te is éppúgy kirángatsz a magány fogságából, mielőtt végleg elmerülne benne. Mert egy jó társ ilyen, kísér téged, amíg kísérhet és addig fogja a kezed, amíg érzi, hogy fognia kell.    ,,Az igazi szerelem felemel és mindig többre sarkall, lángra lobbantja szívünket és békét teremt az elménkben. Te ezt tetted velem, remélem én is ezt tettem veled...",,

9 éve már, hogy tőlünk csendben elmentél, S vesztedet az okozta, mit annyira szerettél. Várunk még mindig Téged, mikor jössz vissza, Ám ez a nap nem jön el, hisz angyalokhoz hívtak. De ne félj, szívünkben örökké őrzünk Téged, Soha nem felejtjük el azt a sok emléket. A harang is érted szól, a fehér gyertya is érted ég, Tudja meg mindenki, életed értelmetlenül véget ért!!!!!!!!!!! HIÁNYZOL NAGYON DÁVID!!!! Örökké szeretünk:Apa,Anya,Szabina,Vivien!!! Téged elfelejteni soha nem lehet, Sajnos meg kell tanulni élni nélküled. Csak az hal meg,akit elfelejtenek, Fájó szívünk fel-fel zokog érted, Örökké szeretünk,nem feledünk TÉGED! Apa,Anya,Szabina,Vivien! "Azt mondják,hogy a legnehezebb dolog,amikor az ember elveszti a szüleit. Ezt megcáfolom! A legszörnyűbb az,ha a gyerekedet kell eltemetned! Azt az embert,akit láttál megszületni.fejlődni,megtanítottad járni,beszélni. És szeretted,feltétel nélkül! Ez a világon a legnehezebb dolog,amit ki kell bírni! Nagyon-nagyon hiányzol,drága kisfiam! 9 éve már,hogy nem vagy velünk! Soha nem feledünk,emléked szívünkben örökké él! " Ha emlegettek köztetek leszek, de fáj, ha látom könnyetek. Ha rám gondoltok mosolyogjatok, mert én már az angyalokkal vagyok. "       Égő könnycsepp, mondd  el Neki, hogy szeretünk, Soha el nem feledünk! APA, ANYA, SZABINA, VIVIEN  NAGYSZÜLEID, KATI KERESZTANYÁD ÉS SOKAN AKIK SZERETTEK, SZERETNEK!

Nyugodj békében, Enikő. :(

Angyalkának Egy apró porszemet sodor a szél, vele sírnak a fák. Némán, értetlen néz a táj, egy angyalt ringat a nád. neked csobog a kis patak, és énekel a madár, érted nyílnak a szép virágok, aranyba öltözik a nyár. Két szemed gyönyörű tenger tükrében játszadoznak a halacskák, kis kezed alatt szelídülnek felhőből született báránykák. De látod elhalkult minden állat, hallgat a tücsök, a madár, csodákból faragott bölcsőjében elaludt szépen egy kislány.

 🖤Lukács Józsefné (Hoffmann Ilona)🖤 Született: 1942.11.01. Tarany Elhunyt: 2011.08.06. Veszprém Élt 68 évet 🖤 Lukács József 🖤 Született: 1938.09.11. Peremarton Elhunyt: 2016.02.15. Berhida Élt 77 évet Mikor a gyászban,a fájdalomból könny csorog. Szemedből a szívedig,mi gyorsan feldobog. Hiába telnek múlanak az évek el. Még mindig látod de ha nyúlsz felé nem éred el. Minden emlék és kép előtör. Veled marad örökre amit megőrzöl. Amíg egy nap utána indulsz keresni. Mert hiányzik kit szeretsz és nem bírod eltemetni....     "Ott vagy most már,ahol senki se lát. Ott vagy most már,ahol semmi sem fáj! Ott vagy ahol már nincsenek kérdések. Ami utánad maradt színtiszta érzések! Gondolatban sírodnál suttogom a neved. Gondolatban sírodnál megfogom a kezed. Gondolatban azt kívánom,hogy legyél itt velem, És Te ott vagy,mert érzem,hogy szorítod a kezem. S ha majd én is egyszer lecsukom a szemem, Ne fájjon már semmi,csak Te ott legyél velem. Ne sírjon az,ki akkor nem jöhet velem, Mert aki utánam jön,annak majd én nyújtom a kezem!"   A test és lélek elválik, S úgy érzed hazugság, Hisz ő már most hiányzik, S hiszed, az élet badarság. Szeretnél megszűnni, Hogy csak vele lehess, Hogy ne kelljen elválni, Ismét vele nevethess. De ez a rút, csúnya, Hátborzongató élet, Őt más vizekre sodorta, Ahol nem számítanak az évek. Szárnyakat kapott, Fehér hosszú ruhát. Talán boldog is ott, Otthon érzi magát. Reméled, hogy visszatér, Érzed hideg éjszakán, Lágy kezeivel hozzád ér, S meg is ölel talán. Aztán rájössz, nincs ott, Hisz nem is él már, S te csak a levegőt karolod, S közben a szíved fáj. Lassan megnyugszol, Hiányától ordítani tudnál, Csöndben elalszol, Hogy ne lássák, ismét sírtál... "Megállt egy szív, mely élni vágyott, pihen az áldott kéz, mely dolgozni imádott. Nélküled üres és szomorú a házunk, és nem hisszük el, hogy már Téged hiába várunk. Csak az évek múlnak, feledni nem lehet, hogy fiatalon tört ketté az életed. Temető csendje ad Neked nyugalmat, szívünk bánata örökre megmarad. Vidám arcod nem látjuk többé, de DRÁGA EMLÉKED szívünkben él örökké. Elmentél tőlünk egy csendes alkonyon, Köszönni, búcsúzni nem volt alkalom. Az idő nem gyógyítja sebeinket, Mert Te igazán szerettél bennünket. Egy célod volt: a családért élni, Ezt a halál tudta csak széttépni."                                                              

 

Már nincs holnap, csak ennyi volt az élet. Sirassatok csendben, Én a szívetekben élek. " " Angyalok suhannak gyertyaláng fölött, a jövő előtt, a múlt mögött. Emlékezzünk arra ki nincs köztünk, talán lelke röppen itt fölöttünk. Törékeny angyalként vigyáz ránk, az Ő lelkéért égjen egy láng! " " Gyertyákat gyújtunk és mécseseket, Ezek a fények világítsanak neked. Örök világosságban, békességben nyugodj, Soha el nem felejtünk, biztosan tudod. " " Bennünk él egy arc egy kedves tekintet. Egy simogató kéz egy sóhaj egy lehelet. Bennünk él a múlt egy végtelen szeretet, amit tőlünk soha senki el nem vehet! Egy a reményünk mely éltet s vezet, hogy egyszer majd találkozunk veled! " Arra gondoltam, elutaznék az égbe, Oda, abba a távoli messzeségbe. A mennyország kapuján bekopognék halkan, Hátha lenne valaki, ki segíthetne rajtam. Kinyitná az ajtót egy meseszép Angyal, Bőre hófehér, ruhája átszőve arannyal. Vállain szárnyak, glória a fején, Angyal ő valóban, Isten mezején. Megkérdezné tőlem: Hát te honnan jöttél? Hisz még élsz, itt mit keresnél? Elmondanám neki, hogy a szív szavát követtem, Mert ideköltözött, kit oly nagyon szerettem. Nem bírom már nélküle, csak látni szeretném, Könnyes szemmel magamhoz ölelném. Megcsókolnám arcát, kezét, lépte minden nyomát, Csak hadd lássam egy percre csodás mosolyát. De az Angyal így szól: Menj haza, Kit szerettél, már itt az otthona. Látni fogod Őt, csak hunyd le szépen szemed, S akkor biztos, hogy rögtön észreveszed. Azóta én csukott szemmel járok, Mindennél szebb az, amit így látok. Mert már Ő is egy meseszép Angyal, Bőre hófehér, ruhája átszőve arannyal!

Aki ismerte, tudja , hogy hatalmas nagy űrt hagyott maga után minden ismerős életében. Tisztelet, szeretet, odaadás. (Nem tudtam, hogy létezik ilyen oldal, de rájöttem van értelme , hiszen sokaknak nincs lehetősége személyesen ott lenni és tisztelegni. . . )

Nagyon Hiányzol Drága Kisfiam! ! ! A múltba vissza nézve, valami fáj. valakit keresünk aki nincs már! Legyen szép és örök az állmod nyugodjál békében, szerető Édesanyád nagyon hiányzol. Emlékeid őrzöm szívemben míg élek! ! ! ! Drága Fiamat, egy autós elütőtte és a Mentőben életét vesztette a helyszínen. És csak egyedüli gyermekem volt. 20- éves Nagyon Szeretlek és Soha Nem feledlek. Édesanyád. Remélem a tettes ezért meg bünhődik majd, egyszer ! ! ! " Hísz kinek a kisfiát fedi a sirhalom, csak az tudja milyen az igazi fájdalom" Hiányzol nagyon, gyermekem! ! ! Szeretlek Anya! ! ! Minden ártatlan lelkekért, égjen a szeretett gyertyája! ! ! Legyenek nagyon boldogokaz Isten országában. Nyugodjanak Békében! ! ! Állmodják az örök állmukat! ! !   Soha elnem múlló SZERETETTEL ANYA! ! !           MINDENKINEK KÖSZÖNÖM A DRÁGA FIAM EMLÉKÉRE GYÚJTÓTT GYERTYÁKAT ÉS A NAGYON SZÉP VERSEKET ÉS A KÉPEKET! ! !   " Szeretlek Örökké, és Soha nem feledlek, amíg csak élek"   "     Édesanyád"        A Tettes meg, ezért lakoljon meg rendessen! amíg csak  él ! ! !                                      

Drága Édesanyánk rövid, súlyos betegségben, tragikusan fiatalon elhunyt, 2 árvát hagyva maga után.

                                                     Akiknek valaha  fontos voltál, azoknak fontos vagy ma is. Azért mert nem látunk, még gondolunk rád, Érezzük, itt vagy. . . . . És  itt leszel. . . Egészen közel. . . . A szívünkben! ! !    Sok szál gyertya ég, ,   könnycsepptől áznak,   lelkedre odafent az  angyalok vigyáznak.   Már nincsenek szavak,   miket suttog a szád,   ma lehajtott fejjel,   némán emlékezünk Rád! ! !

Szerető feleség, jó anya, nagymama. dédnagymama! Elcsitult a szívem . . . . . . . . . Elcsitult a szívem, többé már nem dobog Itt hagyta lelkem e földi világot De odafenn a  mennyben is rátok gondolok, Az angyalkák vigyáznak reám és Néktek leragyognak a csillagok.