A test és lélek elválik,   S úgy érzed hazugság,   Hisz ő már most hiányzik,   S hiszed, az élet badarság.   Szeretnél megszűnni,   Hogy csak vele lehess,   Hogy ne kelljen elválni,   Ismét vele nevethess.   De ez a rút, csúnya,   Hátborzongató élet,   Őt más vizekre sodorta,   Ahol nem számítanak az évek.   Szárnyakat kapott,   Fehér hosszú ruhát.   Talán boldog is ott,   Otthon érzi magát.   Reméled, hogy visszatér,   Érzed hideg éjszakán,   Lágy kezeivel hozzád ér,   S meg is ölel talán.   Aztán rájössz, nincs ott,   Hisz nem is él már,   S te csak a levegőt karolod,   S közben a szíved fáj.   Lassan megnyugszol,   Hiányától ordítani tudnál,   Csöndben elalszol,   Hogy ne lássák, ismét sírtál…