Itt állunk mind úgy hallgatunk. Mit mondhatnánk? , nincsen szavunk. Szíved nem él, hová lettél? . . . egyedül mentél. Már csak emlék, kedves a kép. Úgy nevettünk nem oly rég. Tiéd e sok tárgy velünk maradt, itt voltál . . . igaz. Most búcsúzunk, most sírhatunk. . . nem ölel két karunk. Fagyott a föld a mélybe zár, bennünk élsz tovább. Megrendülten gondolunk RÁD, nem hisszük el, hogy nincs tovább. Lehunyt szemed nem látja már:mindenütt virág. Kinnt alszol majd a hideg télben, eszünkbe jut néha éjjel. Nem vagy többé, nincs ilyen más:EGYETLEN VOLTÁL. Egy könnycsepp a szemünkben ÉRTED él, egy gyertya az asztalon mindig ÉRTED ég. Egy fénykép, mely őrzi az emlékedet, s egy betegség mely elvitte az életedet. A bánat, a fájdalom örökre megmarad, mindig VELED leszünk az idő bárhogy is halad. Sírodra szívből viszünk virágot, de VELED eltemettünk egy egész világot!