A temetőben kigyúlnak a fények
Egy- két sírra én is benézek
Szívem összeszorul és fáj, amit látok
Mécsesek őrzik a szeretet lángot.

Elveszett emlékek élesen élednek
Fátyolos szemeim a földbe mélyednek
Elment és nincs többé, akit úgy szerettem
Akihez minden bajommal mehettem
Aki meghallgatott és anyaként védett
Akitől tanultam oly sok emberséget.

De érzem, hogy most a Mennyből néz le rám
Mosolyogva csóválja fejét a nagymamám
Mert ő már tudja, amit én csak sejtek:
Jobb odaát minden elhunyt léleknek
A halál nem a vég, hanem csak a kezdet
Esélye egy szebb és tisztább, új életnek.

Nagyon hiányzol nekünk, Mama! Szeretettel gondol Rád unokád, Hajnika.