Írnék én, de most már késő,
Nem volt szó, ami a végső,
Mert eltűnt ő hirtelen,
Már tudja, mi a végtelen. . .
Azt mondják, már nem szenved,
Én hiszem, és a kín enged. . .
De szeretném, ha itt lenne,
És velünk együtt nevetne.
De csak emlékének sírunk,
S töprengünk, hogy mennyit bírunk!