Számunkra Te sohasem leszel halott Örökké élni fogsz mint a csillagok Drága jó szívét, két dolgos kezét Áld meg Atyám. S mi köszönjük, hogy õ lehetett a mi édesanyánk.

 

Súlyos beteg volt.                 "Nem halljuk a hangodat, nem látjuk az arcodat Hiába szólítunk, azt Te már nem hallod. Tudjuk, hogy nem jössz, de olyan jó várni, Hazudni a szívnek, hogy ne tud jon fájni. Míg köztünk voltál mi nagyon szerettünk,   Hiányzol nekünk, soha nem feledünk! "

Édesapám emlékére gyújtottam a gyertyát!

Köszönjük, hogy éltél és minket szerettél Nem haltál meg csak álmodni mentél Szívünkben itt él emléked örökre Ha látni akarunk, felnézünk az égre. A csillagok között utazol tovább, Ott várj ránk, ha időnk lejárt.

    Eltölt a keserűség, és a veszteség szörnyűsége nap mint nap földhöz vág. A való élet pedig csak megy tovább. És idővel a veszteség normalizálódik, beépül a mindennapi életbe, és néhány év múltán azon kapod magad, hogy tulajdonképpen rendben vagy. Megváltoztál ugyan, de. . . de még mindig hallod az eltávozottak hangját, még mindig anekdotázol róluk, még mindig mindennap gondolsz rájuk.

A világ legjobb Nagynénikéje. . .