Volt egy èlet, mi sokmindent megèlt, Van egy család, ki sokmindent remèlt. Átèltek együtt sok jót, s rosszat, Ami törtènt velük, engem is elborzaszt. Nemrèg volt, hogy otthonukat elvesztettèk, S most itt van mèg egy elrettentès. Elment Ő, kit szerettek, Egy remek ember,ki sokat kibírt, Ki ott volt ha kellett, egy apai szív! Ez a szív többè már nem dobban, De emlèked szívünkben fellobban. Nem feledlek èn sem drága Keresztapám, Kit szerettem èn is, de itt hagytál! Szeret tèged örökkè CSALÁDOD, De Te most már a mennyek útját járod. Családodnak hiányzol, èn kèrlek arra, hogy fentről vigyázz rájuk!

Kedves, vidám, mosolygós, életerős gyermek volt közöttünk. Aki nagyon szeretett élni. Ő mondta: „Móni, én egyszer fizikus leszek! ” Örökké a Szívünkben Élsz! Fáradt a tested, Nyomja a sírhalom, Tied a csend a nyugalom, Mienk a könny a fájdalom. Akartunk mi annyi jót és szépet, De a sors életünkben, Mindent összetépett. Táborosi, Vecsernyés és Makra család

 

Ő volt édesanyám, három fiúgyermek édesanyja (Feri, Sanyi és Tibi) aki Dejtáron élte le az életét!

 Édesanyám emlékére Esőcsepp pereg az ablakon, Könnycsepp csordul le az arcomon. Gondolatom messze száll, Édesanyám oly távol már. Kalandozom a múltban, Drága gyermekkoromban. Gyermekként védett, mindig megértett. Jobban ismert mindenkinél, Mindig éreztem a szeretetét. Jó szíve vezette, mi voltunk az élete értelme. De sors kegyetlen volt, Mert oly korán elrabolt! Űrt hagytál magad után, Melyet semmi sem pótolhat már! Életem nélküled élem, És a sorsot nem értem! Miért volt oly kegyetlen? Miért rabolt el ily korán tőlem? !

 

Szabadszentkirá lyon van eltemetve, gyászolják fiai Laci, Péter, Lánya Marika unokái, menyei, vője