Képzőművész. . . . . tehetség . . . mosoly. . . . kedvesség és igazi jólelkű EMBER voltál. . . . és maradsz örökké bennünk, akik szerencsések vagyunk, hogy ismerhetünk! Pihenj jól, Jama. . . és mosolyogj ránk továbbra is. . . . . .

  "Bennünk él egy arc, egy meleg tekintet. Egy simogató kéz, egy sóhaj egy lehelet. Bennünk él a múlt, egy végtelen szeretet. Amit Tőlünk senki, soha el nem vehet. Egy a reményünk, mely éltet és vezet. Hogy egyszer majd találkozunk Veled!

édesapa

"Bíztunk az életben, hittünk a gyógyulásban,   De ha már abban nem, legalább a csodában. Csoda volt, hogy éltél és minket szerettél,   Csoda volt, ahogy az életért küzdöttél. "

 

 "Utóbb még kezedet fogtam, Szemedben  a remény csillaga felragyogott, Mondd, hová tűnt álmod? Tényleg ilyen hamar szertefoszlott?   Gondolsz- e ránk most? S vigyázol ránk majd örökké? Fogunk- e még találkozni, Ott fent, az örök fénynél?   Rengeteg a kérdés, Mire nem tudjuk a választ, Csak a szív fáj még, S a fájdalom eláraszt.   Nem tudom jó- e ott neked, Csak azt tudom, hiányzol. Nem foghatom többé kezed, Nem hallhatom többé hangod.   Egy ártatlan percben Életed véget ért, Mint vihar a rózsát, A halál tépte szét.   De mind, kik itt maradtunk, Hiányodat látjuk. S a felhőkre nézve Néha még rólad álmodunk.   Tudod, én még várom a percet, Hogy átölelsz majd és magadhoz szorítasz, Ígérem, vigyázok rád, emléked él szívemben, Aludj édes Nagyapám, én majd őrzöm álmodat. "        

Köszönjük, hogy éltél és minket szerettél, Nem hagytál itt minket, csak álmodni mentél. Szívünkben itt él emléked örökre, ha látni akarunk, felnézünk az égre. Csillagok útján utazol tovább, Ott várj ránk, ha a mi időnk is lejár.   Nyugodj békében!  

Igazán jóravaló ember. . . . aki a mai világban elég ritka. . . életében küzdött, dolgozott a családjáért. Fájdalommal töltött el a halála. igy szeretnék emlékezni rá. . . hogy ne merüljön feledésbe a emléke SOHA! ! !

  Mérhetetlen fájdalom, ami lelkünket most átjárja, keresünk, hogy hol vagy, de sajnos már hiába. . . Angyalka lettél. . . , felköltöztél az égbe. . . , onnan figyelsz minket - bizonyára - nevetve. Látom, ahogy huncut szemed mosolyog, és azt mondod nekünk: - Gyerekek, ne szomorkodjatok!   Köszönöm, hogy a barátod lehettem, hogy megannyi felejthetetlen percet Veled tölthettem. Melletted az ember soha nem volt bánatos, csak azt sugalltad mindig, hogy az élet csodálatos. A humorod lehengerlő volt, a jóságod határtalan, minden ember ilyen barátot kívánna magának. Küzdöttél. . . , soha nem panaszkodtál, én csak arra emlékszem, hogy mindig mosolyogtál.