Szegény Mama, nyugodj békében! :- (((   " Amikor újra eljövök azt szeretném látni, hogy mosoly ül az arcotokon, boldogok vagytok, mire visszajövök, minden tervetek sikerüljön, akarom, hogy így legyen, s ne felejtstek el, de ne gondoljatok mindig rám, legyek az áldozati bárány, mert nem sarjad minden magból kalász, de ezzel velem vége legyen, mert bennetek akarok tovább élni, s nélkületek nincs hová, kihez és miért visszatérni! "        

 

Drága Nagypapám

Anyu, Anyu . . . . . . . . . .  

„Az ember csak egy porszem a világmindenségben, de ahogy a porszemen átvilágít a Nap, megcsillan a Napsugár, úgy az emberen is átfénylik a világmindenség. ” – Gross Arnold   Kossuth- és Munkácsy- díjas grafikus, festőművész, a Nemzet Művésze. Folyamatosan dolgozott a rézkarc műfaj teljes megújításán, hogy a korábbi egyhangú, fekete- fehér műveket a szivárvány színeiben pompázó, sodró lendületű, de mégis nyugalmat és harmóniát sugárzó alkotások váltsák fel. Művein egyetlen apró négyzetmilliméter sem maradhatott szabadon, minden helyet sajátos tündérvilágának városai és lakói, apró lényei, virágai, fái, csodanövényei népesítik be. Nem titkoltan is mesevilágot ábrázolt, hiszen ars poeticája szerint annyi gond, baj, bánat és szörnyűség vesz körül minket, hogy azt nem szabad még a művészetbe is beengedni. Munkásságáért 1955- ben és 1967- ben Munkácsy Mihály- díjat kapott, 1987- ben érdemes művész lett, 1995- ben Kossuth- díjjal tüntették ki, 2008- ban a Pro Urbe Budapest díjat vehette át. 1993- tól a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja.    

Levél a tóban, levék, levél, falevél

Ő volt az az ember akit mindig is szeretni fogok.., Vele volt a legjobb hülyülni.. Ziggy Szeretlek Hiányzol...

Valahol az égen, van egy       fényes csillag, Iránytűje lehet a mesés angyaloknak. Hogy merre is van, azt senki sem tudja,                                                         De biztos, hogy van, hisz                                             mesélnek róla. Mesélik még azt is, ha távozik egy élet, Születik egy angyal, s benne újra él a lélek. Mert angyalok leszünk, csak                                még nem tudunk róla, De így van, én tudom, hisz valahol meg van írva. Újra élünk ott fenn, kikkel régen találkoztunk, Anyákkal, apákkal, s kikkel együtt randevúztunk. Együtt leszünk ismét, s még jönnek utánunk, Kiket egyedül hagytunk a Földön, de innen fentről látunk.  Látjuk azt, mikor a temetőbe mennek, S sírunkra egy-egy virágot letesznek. Könnybe lábad szemünk, ha könnyeiket látjuk, De innen fentről vigyázunk majd rájuk.                                                                                                          

Drága  Apukám!  Soha sem feledlek!  

 

Hirtelen mentél el köszönni sem tudtál, Örökre lecsuktad csillag szemeidet Vigyázunk álmodra Te csak aludjál Örökké szeretük Kedves Zsuzsánk