'' Koszonjuk, hogy eltel es minket szerettel, Nem hagytal itt minket csak, csak almodni mentel, Szivunkben itt el emleked orokre, Ha latni akarunk, felnezunk az egre. ''

" Szívünket szèlesre tárjuk ha itt az idő Menned kell lelkedet nem marasztaljuk.  Elengedtünk. Tested fáradt már porhüvely urnába zárva  Pihensz már. Mire eljutsz a vègső nyughelyedre, A csillagok örök fènyèbe.  Te sosem leszel halott, Mindig az Èdesapám ès Nagypapánk maradsz."

Én nem ismertelek személyesen, de édesanyám mindig szeretettel beszélt rólad. Bár korán itthagytad őt, mégis naponta gondolt rád. Remélem, ott fönt, vigyáztok egymásra és bepótoljátok a külön töltött éveket. Unokád: Tekla

" Olyan csend van igy nélküled, hogy szinte hallani, amit még utoljára akartál mondani. "                                     /Váci Mihály/

Ibolya emlékére Hosszú, együtt töltött, örömteli évek után, Eljött a búcsú, melytől mindig féltem, s rettegtem, Reméltem, hogy soha nem jön el ez a pillanat! Sok öröm, bánat volt az életedben, Sokat szenvedtél és sok fájdalom ért, Fizikailag is, és lelkiekben is! Hosszantartó, súlyos betegség kerített hatalmába, Mellyel hősiesen szembeszálltál, És többször úgy látszott, sikerül legyőzni! Társad voltam örömödben, szomorúságodban , Szenvedéseidet próbáltam enyhíteni, De sajnos tovább már én se tudtam! Számtalanszor kértem az Istent is, hogy ne ragadjon még el, Legyél szerető társam a további életemben is. Imádkoztam érted, éjjel és nappal! Sokszor segített is, és adott még egy kis erőt és időt Neked! Köszönöm Neked Drága Istenem, és mindenkinek, aki segített Neked! De most már Ők is tehetetlenek! Kínoz a lelkiismeret, hogy hol és mit rontottam el, Mit kellett volna másképpen csinálnom? De már késő, már nincs visszaút! Gyermekeid, menyed, vőd, kiket szerettél, és Ők viszont szerettek, Most megtőrten siratják Édesanyjukat, Anyósukat, Hiányod nekik is nagyon fáj! Unokáid, Donát és Norcika is hiába keres már, S hiába kérdezik tőlem: - Mama, hol vagy? Nagyon hiányzol! Barátok, ismerősök, akik szerettek és segítettek, Sokuknak példaképe voltál, felnéztek Rád! - Ibolya hogy van? - kérdeték és kérdezik tőlem. Elmentél, és már már nem vagy közöttünk, És én már többet nem óvhatlak, nem vigyázhatok Rád, Már az angyalok vigyáznak Rád. Csillagfényes éjszakában, ha felnézek az égre, A fény pompájában tündököl az egész lényed! Meglátom drága mosolyod, tekinted! Nyúlnék feléd, hogy megfogjam a kezed, Érezzem azt, hogy itt vagy velem! De Te csak állsz, és mosolyogsz némán. Könnyeimmel küszködve, lágy szellő érint meg, És egy hang azt mondja: " Ne sírj! Jól vagyok! Fentről vigyázok Rád! ÉS SZERETLEK NAGYON! " Könnyek között, remegve, zokogva kiáltom: " Ne menj még el, ne hagyj magamra! Én is szeretlek, és hiányzol, nagyon! " De erre már nem érkezik válasz, szellő sincsen. Csak az üresség, a magányom marad. És egy gondolat: - Mihez kezdjek én most nélküled? Üres a ház, üres az ágy, a néma csendben egyedül maradtam! Nem hallom többet a hangodat, nem érinthetlek. Elmentél, és a szívemben csak a mély fájdalom maradt! Mennék utánad, hogy a mennyben is a társad legyek, De még nem lehet, még feladatok vannak! Kérlek várj rám odafenn! Ott is a társad leszek! Köszönök Neked minden percet, órát, napot, évet, Melyet Veled tölthettem, békességben, szeretetben! Soha nem felejtelek el, szívemben mindig élni fogsz!

 

drága egyetlen bátyám aki életében csak szeretetet szeretö apa és szeretö testvér szivűnkben örröké élsz

 

 

 

A legdrágább ÉDESAPA, NAGYPAPA a földön.