Legjobb édesanya ❤️

A legdrágább Édesanya, aki olyan hamar itthagyott minket

Nemrég ismertem meg, sajnos betegségünk hozott össze minket, de betegsége ellenére egy életvidám KEDVES nagyszerű NŐT, ANYÁT ismertem meg benne. Sohasem feledlek! ! Nyugodj  békében!

Bakonyi Beáta 1968. február 6- án született Budapesten. Két fivér kis húgaként szeretetteljes légkörben nevelkedett, ahol legfőbb értékek voltak, a segítőkészség, az egymás tisztelete és megbecsülése, mely egész életét meghatározta. A testvéri szeretet és a kölcsönös segítségnyújtás mindvégig elkísérte útján. A legnagyobb boldogságot számára leánya, Noémi jelentette. Őt mindennél jobban szerette, féltő gondossággal nevelte, elhalmozta szeretetével, mindent, amit csak tudott, és amire lehetősége volt megadott, hogy gyermeke semmiben ne szenvedjen hiányt. Barátainak mindig boldogsággal teli szívvel, meleg szeretettel mesélt az Ő kis „Gyönyörű ségéről”. Noémit jó anyaként támogatta és minden pillanatában büszke volt Rá. Szerette a régi fényképeket nézegetni, sokszor hosszasan mesélt a megörökített színes emlékek láttán. Szeretett olvasni, mindig nyitott volt a világ eseményeire. Szeretette a baráti összejöveteleke t és szívesen látta vendégül barátait. Szerette a kötetlen beszélgetéseket . Barátait mindig együtt érző figyelemmel hallgatta, olyankor szívének kapuját teljesen kitárta. Őszinte, becsületes ember volt, véleményét mindig nyíltan, mellébeszélés nélkül kimondta, tanácsaira érdemes volt odafigyelni. Érzékenységének és tiszta szívének köszönhetően Ő képes volt arra, hogy mindenkit elfogadjon a maga valójában, és hogy szeretteinek belső értékeire figyeljen. Mindenkivel jó kapcsolatot ápolt, mindenkit tisztelt, és mindenkit szeretett. … Mindenkit egy kicsit másként, mindenkit egy kicsit másért. Munkásságát tekintve dolgozott a Képcsarnok Vállalatnál, később a Belügyminisztér iumban, majd ezután több mint egy évtizeden át végezte lelkesen az élet által rá rótt feladatokat az Allianz Hungária Nyugdíjpénztárb an. Kollegái a következő gondolatokkal emlékeznek Rá:Bakonyi Beátában egy kedves, mosolygós, segítőkész embert ismerhettünk meg, munkatársként és barátként egyaránt mindig lehetett rá számítani. Igazi csapatjátékos volt, soha nem a munka könnyebbik részét kereste, hanem lelkesen nekilátott az olykor- olykor igencsak komoly mennyiségű feladatnak. Életszeretete, munkakedve, optimizmusa csodálatra méltó, egyben példaértékű lehet mindannyiunk számára. Munkáját, emberi magatartását számos elismerés jelzi. Amikor két évvel ezelőtt súlyos betegséget diagnosztizálta k nála soha nem látott erővel és elszántsággal küzdött a betegség ellen, de az orvosi segítség, a család és a barátok támogatása, a sok- sok pozitív energia, a munkatársak segítő összefogása is kevésnek bizonyult. Pedig tele volt tervekkel! Meggyógyulni, maradni még a szeretett nyugdíjpénztárb an és aktívan dolgozni, gondoskodni Noémiről, Svédországba utazni szeretteihez, büszke anyaként részt venni Noémi szalagavató bálján, együtt átizgulni Vele az érettségi vizsgákat, majd könnyes szemmel elengedni őt a felnőtté válás útján. Tehát terve és tennivalója is lett volna még bőven, de szerető szíve 2011. március 5- én, életének 43. évében megszűnt dobogni. A földi lét számára véget ért, így minden terv és minden remény könyörtelenül szertefoszlott. Nem marad más csak a csend, a sóhajok, a lehorgasztott fejek, könnycseppek, s a fájdalom! Akik hiszünk az üdvözülésben, bízunk abban, hogy odaát, ahová majd egyszer mi is követjük Őt, elnyeri az Igazság Koronáját, mert Bakonyi Beáta emberi mérce szerint megérdemli! E szeretetre és tiszteletre méltó édesanyától, testvértől, baráttól búcsúzik: lánya Noémi, testvérei Dezső, Zsolt és családjaik, nagynénjei, nagybátyjai és családjaik, barátai, kollegái, szomszédjai, mindazok, akik ismerték, szerették, tisztelték, akik meg tudtak jelenni a végtisztességen , és akik távolból emlékeznek Rá. Most, ez az egyetlen és utolsó cselekedet, amit Bakonyi Beátáért megtehetünk, hogy gondolatainkat rá irányítva szívünket kitárjuk azért, hogy hálával és szeretettel búcsút vegyünk Tőle. Köszönjük őszinte szeretetét, tiszta barátságát, szívből jövő, meleg öleléseit és mindazt a sok értéket, amit Tőle kaptunk! Hálásak vagyunk, hogy ismerhettük, hogy földi életének részesei lehettünk! Legyen hozzá kegyes a Mindenható, aki adta és visszavette ajándékba kapott életét! Isten nyugosztalja!

 "Álmodtunk egy öregkort, csodásat és szépet, de a kegyetlen halál mindent összetépett. Csoda volt, hogy éltél, és bennünket szerettél, nekünk nem is haltál meg, csak álmodni mentél. Egy reményünk van, mi éltet és vezet, hogy egyszer majd találkozunk veled. "

Drága édesanyánk már 10 éve hagyott itt minket! Peregnek a napok, suhannak az évek, amíg élünk nem feledünk téged!  

38 év házasság. 2 gyermek szerető apja és apjuk szerető gyermekei. Egy nagy unoka  Mindig ment, soha nem ült tett vett , kertészkedett ,   Ha valamit nem tudodott kérdezett . Olyan volt aki mindig meg csinálta amit akart lehet hogy nem egyszerre  de meg csinálta addig nemhagyta nyugodni a dolog. egy elv szerint élt amit meg lehet javítani azt ne dobjuk ki és ne vegyünk egyből újat hanem azt meg lehet akkor csinálni akkor inkább csináljuk.     "Nincs a napnak egyetlen órája, Hogy ne gondolnánk fájó szívvel reája. Tudjuk, hogy nem jöhet, mégis egyre várjuk, Enyhíti hiányát, ha álmainkban látjuk. Az ész megérti, de a szív soha, Ha egyszer mi is elmegyünk ahol Ő van, oda. Az élet elmúlik, de akit szeretünk, Arra életünk végéig könnyes szemmel emlékezünk! "  

 

Èdesapàm egy vègtelenül jòszìvü ember volt!! 

Megrendülten gondolunk rád, Nem hisszük el, hogy nincs tovább. Lehunyt szemed nem látja már: Mindenütt virág. Kint alszol majd a hideg télben, Eszünkbe jutsz néha éjjel. Nem vagy többé, nincs ilyen más, Egyetlen voltál. Nem foghatjuk már dolgos két kezed, Nem simogathatjuk őszülő fejed. Nem tekint ránk aggódó szemed, Marad a csend, mindent köszönünk Neked!

Látjátok feleim, egyszerre meghalt és itt hagyott minket magunkra. Megcsalt. Ismertük őt. Nem volt nagy és kiváló, csak szív, a mi szivünkhöz közel álló. De nincs már. Akár a föld. Jaj, összedőlt a kincstár. Okuljatok mindannyian e példán. Ilyen az ember. Egyedüli példány. Nem élt belőle több és most sem él, s mint fán se nő egyforma két levél, a nagy időn se lesz hozzá hasonló. Nézzétek e főt, ez összeomló, kedves szemet. Nézzétek, itt e kéz, mely a kimondhatatlan ködbe vész kővé meredve, mint egy ereklye, s rá ékírással van karcolva ritka, egyetlen életének ősi titka. Akárki is volt ő, de fény, de hő volt. Mindenki tudta és hirdette: ő volt. Ahogy szerette ezt vagy azt az ételt, s szólt, ajka melyet mostan lepecsételt a csönd, s ahogy zengett fülünkbe hangja, mint vízbe süllyedt templomok harangja a mélybe lenn, s ahogy azt mondta nemrég: „Édes fiacskám, egy kis sajtot ennék”, vagy bort ivott és boldogan meredt a kezében égő, olcsó cigaretta füstjére, és futott, telefonált, és szőtte álmát, mint színes fonált: a homlokán feltündökölt a jegy, hogy milliók közt az egyetlenegy. Keresheted őt, nem leled, hiába, se itt, se Fokföldön, se Ázsiába, a múltba sem és a gazdag jövőben akárki megszülethet már, csak ő nem. Többé soha nem gyúl ki halvány- furcsa mosolya. Szegény a forgandó tündér szerencse, hogy e csodát újólag megteremtse. Édes barátaim, olyan ez éppen, mint az az ember ottan a mesében. Az élet egyszer csak őrája gondolt, mi meg mesélni kezdtünk róla: „Hol volt...”, majd rázuhant a mázsás, szörnyü mennybolt, s mi ezt meséljük róla sírva: „Nem volt...” Úgy fekszik ő, ki küzdve tört a jobbra, mint önmagának dermedt- néma szobra. Nem kelti föl se könny, se szó, se vegyszer. Hol volt, hol nem volt a világon egyszer. Soha nem feledünk...