Nótás kedvű volt az apám,
Átmulatott sok éjszakát.
Nem sajnálta rá a napot,  
Kettőt- hármat összetoldott.
De még azt is megduplázta,
Ha az anyám megdorgálta,
Ha a cigány rosszul játszott,
A hegedűbe belevágott.

Nótás kedvű édesapám,
Réges- régen nem dalol már:
A szívemet bánat rágja,
Egy- egy kedves nótájára.
Az lett a sok nóta vége,  
Kint nyugszik a temetőbe',
Dalos ajkú kismadárka,
Szállj az apám fejfájára!

Visszajött a kismadárka,
Friss virággal a szájában.
Azt dalolta, azt mesélte,
Apám sírhalmáról tépte.
Odalent a magyarnóta,
Virágot hajt évek óta,
Mindig friss nő a nyomába,
Ha felcsendül a nótája.  

Szomorú a kismadárka,  
Leszegett már mindkét szárnya,  
Nincs új virág apám sírján,
Nem csendül fel nóta sem már.
Elvették a nótás kedvünk,
Lassan jobbat alig élünk.
Reméljük, hogy lesz jobb világ,
Éneklünk még újra nótát.