"Elveszíteni valakit, ki számodra nagy kincs,
ennél rosszabb dolog a világon nincs.
Míg gyerek voltam fel sem fogtam,
hogy az élet mily gyorsan forgand.
Ma még boldog vagyok, holnap már könnyes szemem,
mert elmegy örökre, akit szívből szerettem.
Mindenki azzal vigasztal - ez a sorsod -,
de mégis nehéz elviselnem ezt a dolgot.
Sokan büszkén, nevetve mondják - boldog vagyok -,
de fel sem fogják, hogy az élet komoly dolog.
Sokan születnek árván, vágynak egy családra,
más pedig nem tudja megbecsülni mije már van.
Én örülnék, ha újra szólna, egy mosolyt nekem szánna,
mert hiányoznak a vele töltött órák mára.
Ő volt számomra a világ egyetlen apukája,
de néhányan rosszat is mondtak rája.
Ha újra itt lehetne, elmondanám mit éreztem,
elmondanám neki, hogy most mindent megértettem.
Elnézném neki a sok összeszidást, a keresetlen szavakat,
hisz most már tudom, hogy ezek hasznosak.

 Örökre szívembe zárlak,
s mindig hiányozni fogsz,
Tudom már téged, hiába várlak,
de számomra csillagként ragyogsz.
El sem tudtam búcsúzni,
mégis elmentél,
életemből hirtelen,
mint a kámfor eltűntél.
Nélküled más lesz az élet,
belegondolok s máris félek,
tudom, többet nem leszel velem,
s most már nem fogja kezed, a két kezem."