Pörgetem a régi leveleinket, és elszorul a szívem...

Gitta gyújtom a gyertyákat, ahogy anno megbeszéltük, s imám érted szól.

S amikor a szív megszűnik dobogni,
fénye kiárad, és gyönyörű
égi palásttal vonja be vállát. A kapuk nyílnak már,
egy új világ szólítja a hazatérőt,
s talán soha nem érzett gyöngédséggel
fogadja őt ölébe az új otthon.
Pihenni, és emlékezni a legfontosabbra:
A teremtett világban soha nem maradsz egyedül.
Soha nem veszíthetjük el egymás szívét,
mert van egy Fény, mely túlér minden árnyékon,
mely ismeri a szív titkát,
s az a Tiéd...