Nagyon nagyon hiányzól Nekünk! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! !

Az ember élete szépen lassan elhalad S emlékül csak egy vers marad. Melyet neked írtam könnyekkel küszködve, Remélem boldog vagy ott fenn, békében örökre. Van, mit sosem tudtam Neked elmondani Van, mit többet kellett volna veled tudatni. Hogy vannak, kik téged a Földön nem felednek, És örökre teljes szívükből, nagyon szeretnek.   Tiszta szívvel remélem, látsz engem, Onnan fentről vigyázol ránk. Ha már nem lehetsz mellettem Remélem tudod hiányzol Nagymamám!

"Nagy kérés volt tőled, hogy őt hagyd meg nekünk? Könyörögni, szenvedni kell, azért hogy boldogok legyünk? Nem sokat kértem csak, hogy gyógyuljon meg, S élje azt át velünk mit ő, már nem élhet meg. Gyönyörű szemében, a fény még csillogott, Még az utolsó napokban is csak mosolygott. Mosolygott, mert hitt, mosolygott, mert élt, Semmi mást nem akart ő, csak élni még. Küzdött még tudott, még v olt ereje, De a végzet őt is utolérte. Hosszú útra ment, és a csillagok vezetik, Vezetik útját, amíg csak álmodik. Álmodjon még gyönyörűt, mely csodás és szép, Álmodja meg azt, hogy még mindig velünk él. Súgják meg a csillagok üzenetünk. . . hogy szeretünk, Mondják meg azt neki, hogy S O H A S E M F E L E D Ü N K ! ! ! "

 

Édesapám bátyja és felesége.

Horváth Piroska Tudod, édesanya... Tudod, édesanya, nem szóltál, csak mentél sietve, messzire, meg sem ölelgettél, űr van a szívemben, egy végtelen semmi, szeretnék újra a két karodban lenni, elérhetetlen vagy - hold lettél az égen, tágas udvarodba invitálsz az éjben, csillagokat ültetsz égiek kertjébe, elhalkult dallamot holnapok csendjébe, hozzád nem érhetek, ha csillagod leszek, közénk nőttek a hatalmas jéghegyek. Tudod, édesanya, árván hagytál engem, végtelenbe értél, nincs kit átölelnem... ...éj-színű a rózsám - romokban a lelkem, kereslek, kutatlak ott, a végtelenben, oly messze értél a korom-szín tavaszban - gyászruhát vasalni én ma nem akartam...

A mi vicces nagyink!

Egy kedves csupa szív anya, nagymama hagyott itt minket.